Kövessen bennünket:

Szakmai hírek

Változás a Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaság II. kongresszusának időpontjában

A COVID járvány miatt januárban kerül megrendezésre a kongresszus

A Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaság 2021. november 18-20. között, Mátrafüreden tartotta volna II. kongresszusát. A COVID járvány negyedik hulláma beárnyékolta az előkészületeket és három nappal a konferencia előtt bekövetkezett az, amitől mindenki tartott, (bár semmilyen előzetes információt erről nem kaptunk) miniszteri tiltó rendelet miatt a célegyenesben le kellett állítani a konferencia előkészületeit.  Ilyen rövid időn belül nem volt lehetőségünk a kiváló szakmai minőség megtartása mellett mellett, mind a résztvevők, mind a támogató cégek számára eredményes, biztonságos felkészülést lehetővé tevő online konferenciát tartani az eredeti időpontban. A rendezvényt tavaszról éppen a COVID 3. hulláma miatt halasztottuk őszre. Vezetőségi döntést követően úgy határoztunk, hogy a továbbképzést, a tudományos ismeretek átadását biztosítanunk kell, ezért a szakmai színvonal megtartása és  Társaságunk számára is nagyon fontos kiállítói, támogatói háttér online átállásra történő zavartalan felkészülése miatt a konferenciát 2022 január 21-22.-re tettük át, és a lebonyolítása virtuális, online platformon keresztül történik majd.  Tavalyi, más társaságok által szervezett online kongresszusok illetve saját UPDATE online továbbképző szimpóziumunk is mutatta, hogy személyes jelenlét nélkül is tudunk eredményes, mind a résztvevők, mind a támogatók számára hasznos kongresszust rendezni.  A technikai kivitelezést továbbra is a Convention Budapest Kft végzi. A tudományos program teljes mértékben megfelel a korábban „offline” módon tervezett kongresszus programjának, csupán két napra összevontuk az előadásokat. A „workshopokat” is tervezzük megtartani. A konferencia teljes anyaga a regisztrált résztvevők számára meghatározott időpontig később is szabadon rendelkezésre áll majd. Társaságunk működésének, aktivitásának meghatározója az a biztos anyagi háttér, melynek fenntartásában a konferenciák jelentős szerepet játszanak. Kérjük ezért minden,  az eredetileg „on site” módon tervezett kongresszusra regisztrált kollégát, támogató céget illetve az újonnan jelentkező érdeklődőket, hogy vegyenek részt online kongresszusunkon.

A részletes programról tájékozódhatnak a Convention Budapest Kft honlapján.

A konferencián, 2021.november 19.-én került volna sor a vezetőség választó közgyűlés megtartására, mely sajnos szintén elmaradt, sőt ezt az online tervezett januári kongresszuson sem tudjuk lebonyolítani. Ki kell várnunk, ameddig személyes jelenlét mellett lehet szakmai (ORVOSI !) rendezvényt tartani.

Addig is alapvető fontosságú, hogy az új alapszabályban meghatározott tagíjat 2021.12.31.-ig mindenki fizesse be és erről egy tranzakció igazolást küldjön el a MAKUT email címére (magyarkontinenciaurogynt@gmail.com) és válaszlevélben azt is jelezze, hogy az Európai Urogynekológiai Társaságnak (EUGA) is tagja kíván-e lenni. Az átutalás közlemény rovatában mindenki tüntesse fel azt a nevet, akinek részére a tagdíjat fizette, továbbá azt, hogy 2022-es MAKUT tagdíj.

Azért van szükség a korai fizetésre, mert még idén csatlakozunk az EUGA-hoz és ennek díjtétele van, továbbá a januári online konferencia esetében is, már csak annak tudjuk biztosítani a kedvezményes regisztráció (MAKUT tag) lehetőségét, aki a tagdíját befizette. A továbbiakban közgyűlésen (vezetőség választás) is csak azon tagtársunk vehet részt, akinek nincs tagdíjhátraléka.

Az egyesület tagjai az alábbi tagdíjat kötelesek fizetni:

- 20.000,-Ft, ha szakorvosi végzettséggel rendelkezik és az Európai Urogynekológiai Társaság tagja szeretne lenni

- 10.000,-Ft, ha szakorvosi végzettséggel rendelkezik, de nem szeretne az Európai Urogynekológiai Társaság Tagja lenni

-10.000,-Ft, ha nem szakorvos, (rezidens, vagy egyéb nem orvos végzettségű tag) de szeretne Európai Urogynekológiai Társaság tag lenni

- 5.000 Ft , ha nem szakorvos (rezidens, vagy egyéb nem orvos végzettségű tag)  és nem szeretne Európai Urogynekológiai Társaság tag lenni, illetve bármely nyugdíjas tagtárs (ebben az esetben az Európai Urogynekológiai Társaságnak nem lesz tagja 

A tagdíjat az alábbi számlaszámra (Magyar Kontinencia Társaság bankszámlája, a MAKUT ezt örökölte meg) kérjük átutalni : 11708001-20550899 (OTP Bank)

A Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaság nevében ezúttal szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, tagtársunkat, kollégánkat januári online konferenciánkon.

Budapest, 2021.11.28

dr. Endrődi Tamás                             dr. Majoros Attila                                        Prof. dr. Szabó László

       társelnök                                                 társelnök                                                         társelnök

Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaság

Aktualitások

45th Annual Scientific Meeting of the International Urogynecological Association

Bővebb információért kattintson a Tovább gombra

Tovább

Mindent a Mátrafüredi kongresszusról

Bővebb információért kattintson a Tovább gombra

Tovább

Hírleveleink

Bővebb információért kattintson a Tovább gombra

Tovább

Magyar Urológusok Tárasasága XXV. Jubileumi Kongresszusa

Bővebb információért kattintson a Tovább gombra

Tovább